Az ünneplő tömeg már jóval fél öt előtt gyülekezni kezdett az Ormos-háznál, vagy ahogy még többen ismerik, a villanyóránál. E házban lakott ugyanis Riskó Ignác vármegyei jegyző és költő, kiről úgy tartják, Petőfi Sándorral jó barátságban volt, s többször is vendégül látta városunkban a forradalom kiemelkedő poétáját. A megemlékezés szervezői az ünneplők nevében koszorút helyeztek el az épület falán, majd ezt követően az egybegyűltek a lovas huszárok és a fúvószenekar vezetésével hosszú menetben indultak meg az István téri Petőfi-szoborhoz, az ünnepség fő helyszínére.
Az István téri megemlékezést a hagyományokhoz hűen a közösen elénekelt Szózat nyitotta meg, majd Schönberger Jenő római katolikus püspök és Kiss József református egyházmegyei főjegyző imádságát és áldását hallhatták a jelenlevők. Az egyházi vezetők után Altfatter Tamás alprefektus Nicolae Ciuca miniszterelnök ünnepi köszöntőjét tolmácsolta, Telegdi Andrea magyarországi attasé pedig Orbán Viktor szavait hozta el a szatmáriaknak. A köszöntők között azon diákok szavaltak, akik a Hazafias Versek Versmondó Versenyének 2022-es kiadásában nyerték el a jogot erre a nem kis feladatra.
A szívük fülé kokárdát tűző szatmáriakhoz ezt követően Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti Polgármestere szólt. Az elöljáró a szomszédos Ukrajnában zajló eseményekre reflektálva elmondta, „Magyarország 48-ban az elnyomó ellen lázadt fel, és majdnem le is győzte, de azok a gazdasági körök, amelyek a háttérben azóta is mozgatják a szálakat, segítségül hívták az oroszokat. Pedig a cári birodalom már akkor is ősi ellensége volt a nyugatnak és a Habsburgoknak, de a közös érdek felülírta az igazság és a szabadság örök elveit, a lázadó magyaroknak pedig veszniük kellett. Napjainkban szintén egy európai nemzet harcol az oroszokkal, és ugyan a nyugati civilizáció vezetői a nagy nyilvánosság előtt teljes mértékben elítélik ezt, ennek a háborúnak ők is a kirobbantói, nem törődve azzal a sok szenvedéssel, amit az egyszerű embereknek – ukránoknak, oroszoknak, magyaroknak, románoknak, tatároknak – okoznak. Mert azzal mindannyian egyetértünk, hogy egy proxiháború zajlik, amelyet két nagyhatalom és két világnézet vív egymás ellen egy harmadik állam területén. Ehhez pedig különböző módon ugyan, de sorra csatlakoznak az országok, mindegyik harsogva a saját propagandáját. Pedig annyira egyszerű és egyértelmű az egész: békére van szükség, hiszen nincs olyan háború, amelyiknek nyertese van, csak kisebbik vesztese.
[…] Tanulnunk kell azok hibáiból, akik az életüket adták a mi a szabadságunkért. A hazug propaganda 1848-ban is mindent megtett azért, hogy a Magyarországon élő nemzeteket egymásnak ugrassza, nehogy azok összefogjanak, és ezáltal képesek legyenek arra, ami külön-külön sosem sikerülhet: legyőzni az elnyomókat. Ugyanennek vagyunk szemtanúi jelenleg is, de őseink csak akkor tudnak majd békében nyugodni, ha azt látják, tanultunk a történelem hibáiból. Hogy megértjük: mi, ebben a régióban és ezen a földrészen élő emberek össze kell tartsunk, és egymást kiegészítve és kisegítve kell élnünk. Ha ez megtörténik, Európa nem egy agonizáló, hanem ismét egy életerős kontinens lesz.”
Kereskényi ezt követően az elkövetkező időszak két fontos feladatáról beszélt. Első körben a már zajló cenzusra tért ki és arra buzdította hallgatóságát, hogy mindenki vallja magát magyarnak, ezzel is bebizonyítva, hogy „olyan közösség vagyunk, amelyet nem lehet csak egyszerűen a szőnyeg alá söpörni.” Az április 3-án esedékes magyarországi választások kapcsán pedig Szatmárnémeti polgármestere arra kérte a regisztrált választópolgárokat, hogy voksukkal támogassák a szövetséget, amely „megmutatta, hogy nemzetben gondolkodik, amelynek fontos a partiumi és a szatmári magyarok ügye.”
Az eseményt a hagyományokhoz híven Petőfi mellszobrának megkoszorúzása zárta.
